Blog

A rozmaring a gyógynövények királya

Szerkesztő Rosacta®
A rozmaring a gyógynövények királya

A rozmaring egy nagyon jól ismert gyógynövény. Sok ember legalább egyet ismer ennek a gyógynövénynek a hatásai közül. Már az ókori görögök és rómaiak is nagyra értékelték a rozmaringot a hatásai miatt, még az isteneikkel is kapcsolatba hozták. A szépség istennőjének, Afroditének és később Vénusznak szentelték, az örök ifjúság és szépség megtartására próbálták használni. Manapság más hatásaira helyeződik a hangsúly, de ezek a történelmi érdekességek megmutatják, hogy milyen régre nyúlik vissza ennek a gyógynövénynek a használata a népi gyógyászatban.

A rozmaring használatának gazdag és régi hagyománya a népi gyógyászatban arról tanúskodik, hogy vannak bizonyított hatásai. Ma már tudjuk, hogy mely anyagok felelősek azokért a hatásokért – például a fájdalomcsillapító, az immunrendszert erősítő, vagy az agyműködést serkentő hatásokért –, amelyeknek a rozmaring ismertségét köszönheti.

A rozmaring kedvező hatásai

A rozmaring kedvező hatásait a növény virágzatában és leveleiben található olaj biztosítja. Ez az esszenciális olaj számos összetevőből áll, amelyek együtt tudnak különféle hatásokat kifejteni.

A rozmaring fájdalomcsillapító hatása izomfájdalmak esetén nyújt segítséget. A gyógynövény virágából készült rozmaringolajban több olyan alkotóelem található, amely a fájdalomcsillapító hatást kialakítja. A rozmaringolajat izomfájdalmak csillapítására használjuk, például derékfájásra, amely kialakulhat a takarítás közbeni hajolgatás miatt vagy kertészkedés során. Használható a természetben tett hosszú gyaloglás miatt fáradt és fájó lábra vagy az unokák emelgetése miatt fellépő izomfájdalomra is.

A fájdalomcsillapító hatású rozmaringolaj krém formájában kapható a gyógyszertárakban, és az enyhe izomfájdalom csillapítására lehet felhasználni. A krém olajtartalma kulcsfontosságú a hatékony fájdalomcsillapító hatás eléréséhez, érdemes ezzel kapcsolatban tanácsot kérni a gyógyszerésztől.

Tudta?

Sokan nem tudják, hogy a rozmaring virágot is hoz. Március és május között virágzik, egyes területeken viszont ősszel is. A rozmaringot a felhasználás céljától függően általában a virágzás ideje alatt vagy utána szedik. A rozmaringolaj készítéséhez használt növényt általában virágzás idején szedik. Nem szabad elfelejteni, hogy nem minden rozmaringolaj ugyanolyan. A rozmaringolaj összetétele leginkább attól függ, hogy melyik területen nőtt a gyógynövény. Ha a különböző területeken növő rozmaringból készítenénk esszenciális olajat, akkor mindegyiknek más lenne az összetétele.

Bár a rozmaringot hosszú ideje alkalmazzák fájdalomcsillapításra, más formában más célokra is használják. Fűszerként és tartósításhoz is használják, főleg hús- és halételekben, de zsíros ételekhez is jól illik. Erre a célra a növény száírított leveleit használják. Nagyon gyakori a mediterrán konyhákban, különösen az olasz és a francia ételekben. A rozmaringot azonban nem csak az aromájáról ismerik; erősíti az immunrendszert is, mert flavonoidokat és karnozinsavat tartalmaz, ami segít a vírusos betegségek elleni védekezésben. A rozmaring gazdag antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő hatása is van. Így a rozmaring hatékonyan kiegészíti az immunrendszer védelmét, hasznos szerepet játszik a megelőzésben. Tudta, hogy a rozmaringot a bőrápolásban is használják? A rozmaringolaj segít a bőr fiatalos megjelenésének fenntartásában, mert megtartja az egészséges bőr rugalmasságát és fényét. Erre a célra fürdő formájában használják a rozmaringot. A rozmaringnak az agyra gyakorolt hatása a legjobban ismert, úgy tartják, javítja a memóriát és a figyelmet.

Annak ismeretében, hogy mennyi kedvező hatása van a rozmaringnak és milyen lehetőségeket rejt az egészséges életmód támogatásának terén, nem csoda, hogy ilyen hosszú ideje jelen van a gyógyászatban ez a természet ajándékának tekintett gyógynövény.